Elsõsorban a magyar
toborzású
huszáralakulatokban használták, illyetve a
Rákoczi szabadságharc
lovasságánál.. A fegyver hüvelye
fából készült, általában
fekete, ritkábban barna bõrborítással,
amelyet
sárgaréz vagy vas veretekkel erõsítettek.
Ezen
veretek a tiszti fegyverek esetében díszesebbek és
nem ritkán aranyozott kivitelben készültek.
-Íj
A
C alakban hajló fa-mag belsõ oldalára a
szarvasmarha
lábának s nyakának inaiból
készült réteget sajtoltak, nagy erõvel. A
külsõ
oldalán pedig bivaly, marha vagy vadkecske
szarvából vágott szarulemezt ragasztottak
halenyvvel. Az ín-rostköteg
és a szarulemez azonban mindkét száron csak a
markolatig tartott, a merev markolat és a két kar merev
részének megerõsítésére
csontlemezek
szolgáltak. Ezeket halenyv és bélhúr vagy
szíjkötés rögzítette az ijjon. A
nedvesen körülcsavart, megbogozott, majd pedig
megszáradt szíj erõsebben összetartotta a
részeket, mintha azok egy darabból lettek volna. Kevésbé rangos
íjaknál az íj csak rugalmas fából
készült, a csontrészek helyére
merevítõnek keményfa került. Az íj
fõ
ellensége a nedvesség. Az íjat bõrtokban
tartották, az íjtegez szájára faragott
csontburkolatot erõsítettek, hogy
kihúzáskor ne
akadjon a tokba. A nyilakat a kovács
készítette, a hozzá való vesszõt
és
tollat mindenki maga szerezte be. A nyíltegez 70-75 cm
hosszú fakéregbõl készített
nyiltartó volt. Keresztmetszete cipó
formájú, lapos részével simult a testhez. A
nyilak hegyükkel felfelé álltak benne. A tegez nyaka
a fedéltõl kb. arasznyira volt. A töltéshez a
domború oldalán lévõ hosszú
ajtót
használták. A harcosok az íj
és nyiltegezt is az övükön viselték, nem
pedig a hátukon.